Az egércsapda és a mesehősök

Az egércsapda a mesehősöket sem kíméli
Az egércsapda a mesehősöket sem kíméli

A gyermekek előszeretettel nézik a kisegerekről szóló meséket, de sok szülőnek végigfut a hátán a hideg, amikor Mickey egér, Tom és Jerry, Egérúti kalandok, Cincin lovag, Geronimo Stilton hősei megjelennek a képernyőn.

Ugyanis ritka, akinek még ne akadt volna dolga a házban, padláson, pincében garázdálkodó kisegerekkel, amelyeket édes pofi ide vagy oda, de egércsapda beüzemelése révén száműzni kellett.

A gyermekek nem is értik, hogy miért nem akarjuk a kedvenc meséjüket nézni, de majd ha nagyok lesznek és muszáj lesz leszámolniuk néhány rágcsálóval, akik tönkretették a gyerkőc kedvenc plüssét vagy szétrágtak minden útjukba kerülő holmit a kamrában, akkor talán eszükbe jut, hogy mi volt ez az ellenérzés a szülőktől az egeres filmekkel szemben.

Addig is hagyjuk, hogy élvezzék ezen igen kedves meséket és hárítsuk el feltűnés nélkül az irányú kéréseiket, hogy egereket nézegessünk. Illetve, ha lakás különböző részeibe elhelyezett egércsapda felől érdeklődnének, akkor is legyünk kíméletesek és semmiképpen ne mondjuk azt, hogy Jerry-t vagy Cincin lovagot akarjuk befogni.