Van helyük a vicces beszólásoknak az iskolában is?

Iskolás éveinkre visszagondolva mindannyiunknak számtalan emlék jut eszébe, kellemes és kellemetlen egyaránt. Megjelennek a szemünk előtt osztálytársak, akikkel sülve-főve együtt voltunk, és azt ígértük, hogy ez így is lesz mindig, mára azonban már nagyon messze kerültünk egymástól, s talán már évek óta nem is találkoztunk. Vicces beszólások az iskolában Felderengnek tanórák, amik sokszor elég unalmasnak […]

Tovább

A múltról szóló szerelmes versek

A filmekben gyakran lehet látni olyan jeleneteket, amikor a középkorú vagy már idősödő szereplő elővesz az ágy alól vagy a szekrény mélyéről egy dobozkát és kikerülnek belőle a régi emlékek. Van köztük fénykép, apró tárgyak, megszáradt rózsa, na és persze levelek, képeslapok. Szerelmes versek- régi emlékek A gondosan eltett borítékokból előkerül egy régi szerelmes vers, […]

Tovább

Rövid viccek az élet minden területéről

„Hiszen már komoly felnőtt lett belőle” – szokták mondani a kamaszkoruk vége felé járó, néhány röpke év alatt nagy változáson átmenő fiatalokra. Ebből az szűrődik le, hogy a felnőttség egyik alapfeltétele a komolyság, amiben persze sok igazság van, hiszen van, amit nem lehet elpoénkodni, mivel létfontosságú kérdés. Rövid viccek jó poénok Azonban nem szabad elmenni […]

Tovább

Olvassatok rövid verseket, történeteket, meséket!

Napjainkban ha egy 40-50 év körüli ember végigsétál egy olyan helyen, ahol gyerekek, tinédzserek beszélgetését hallhatja, elég gyakran tapasztalhatja, hogy sok olyan kifejezést, szót használnak, amit nem ért. Rövid versek csodálatos világa Ez még önmagában nem is jelentene nagy problémát, de ezzel egy időben sajnos az is sokakra jellemző, hogy nagyon szegényes a szókincsük, sőt […]

Tovább

Politikai humor, köztünk vagy még?

Azok, akik a 70-es, 80-as években már nagyobb gyerekek vagy felnőttek voltak, még emlékeznek arra, hogy miben volt más az a korszak a mostanihoz képest, milyen volt az alaphangulat. Sok mindent el lehet mondani azokról az évekről, rosszat is, jót is, sőt, aki igazán optimista akar lenni, az még a negatív dolgokban is megtalálja az […]

Tovább

Amit mindenki hamar megszeret – a paródia

Korunk egyik legvitatottabb kérdése az, hogy mennyire káros vagy nem a gyerekek szellemi és lelki fejlődésére nézve az, ha sok időt töltenek az okostelefonjukon, táblagépjükön játszva, böngészgetve. Sokan elég nagy veszélyt látnak benne, mások úgy gondolják, hogy egy kicsit túl van pörögve a téma. Amit mindenki hamar megszeret – a paródia Az minden esetre tény, […]

Tovább

Ki ne ismerné Mórickát?

A történelem bármely korszakát vesszük alapul, mindig voltak olyan területek, amelyek jobban megmozgatták az emberek fantáziáját, akár azért, mert az újdonság erejével hatottak, akár azért, mert valamilyen szinten tiltottak voltak, vagy tabunak számítottak. Ki ne ismerné Mórickát? Ezekről a témákról nemcsak komoly beszélgetések, hivatalos írások születtek, hanem gyakran viccek is. A korhoz, aktuális politikai helyzethez […]

Tovább

Morbid viccek és egyebek társaságában

Az internet, facebook, instagram világában nagyon sok ember tapasztalja, hogy mennyire nagy szükség van a személyes kapcsolatokra, a közös időtöltésre, baráti összejövetelekre. Sajnos gyakran azt lehet látni, hogy egyre kevesebb időt szánnak ezekre, sok fiatalnak már több „virtuális” barátja van, mint „igazi”. Morbid viccek társasága Az interneten való kommunikáció lehet, hogy sokszor zökkenőmentesebb, könnyebb elkerülni […]

Tovább

Morbid viccek és kegyetlen valóság

Rózsaszín ködben látja a világot – szokták néha mondani azokra az emberekre, akik mindig optimisták, mindenkiről csak a jót feltételezik, néha már a naivság határát súrolva, és a világhoz tartozó, olykor bizony elég kíméletlen valóságot nem veszik észre. Morbid vicc a valóságról Kétségtelen, hogy a pozitív gondolkodás nagyon fontos, és sokszor megkönnyíti, gördülékenyebbé teszi az […]

Tovább

A nevetés is lehet „orvosság”

Ha számba vesszük barátainkat, ismeretségi körünket, azt láthatjuk, hogy egyesek mindig vidámak, jókedvűek, mások viszont folyton panaszkodnak, és le vannak törve. Azt gondolhatnánk, hogy ez azért van így, mert nagyon különbözik az életük, a vidámakkal folyton csak jó dolgok történnek, sikeresek, boldogok, a többiek viszont tele vannak sikertelenséggel, nyomorúsággal, és rengeteg problémával küzdenek. Viszont ha […]

Tovább