Glossza főszereplőjeként

A tudomány fejlődésével egyre több olyan lehetőség van, aminek a segítségével a hazánkban és a nagyvilágban történt eseményeket rövid időn belül bárki olvashatja, láthatja. Ez egyrészt jó, hiszen így mindig tájékozottak lehetünk, és lépést tudunk tartani az aktuális dolgokkal, másrészt viszont néha egy kicsit túl sok az információ, és megtörténik az is, hogy ezek egymással […]

Tovább

Mit gondolunk a cigany viccekről?

Ott, ahol több nemzetiség él egymás mellett, az emberek tudják, hogy melyik népcsoporthoz tartozó embereknek mi a jellegzetességük, mi az, amit másképpen csinálnak. A magyarok sokak szerint pesszimisták, a németek precízek, a romákra pedig gyakran azt mondják, hogy elég dörzsöltek. Természetesen ezek olyan tulajdonságok, amik nem feltétlenül egy adott népcsoportra jellemzők, és gyakran előfordul az […]

Tovább

Diákok által átköltött versek

Iskolás éveik alatt általában sok mindenben kipróbálják magukat a fiatalok, kisebb-nagyobb eredménnyel és változó lelkesedéssel. A sport, az irodalom, a nyelvek, a természettudományok mind olyan területek, amelyekkel akkor érdemes foglalkozni, ha az ember amellett, hogy ért hozzájuk, érez valamilyen szintű vonzalmat irántuk. Átköltött versek- diák versek Hogy ez a vonzalom csak fellángolás vagy olyan, amire […]

Tovább

Miért van szükségünk az átköltött dalokra?

Énekelni általában mindenki szeret, csak van, aki ezt kizárólag akkor teszi, amikor egyedül van, és senki nem hallja, mert úgy gondolja – gyakran alaptalanul –, hogy nincs hangja. Legtöbb embernek megvannak a kedvenc dalai, amiknek a dallama illetve a szövege gyakran a fülében cseng. Az átköltött dalok világa Lehet ez egy gyermekkorból hozott dalocska, vagy egy […]

Tovább

Átírt versek, avagy az élet humoros oldala

A versek hozzátartoznak a kultúránkhoz, személyes műveltségünkhöz. Iskolai éveink alatt megismerkedünk a legnevesebb költőkkel, a legfontosabb versekkel, és ezek között megtalálhatjuk azokat, amelyek a leginkább megszólítanak bennünket és közel állnak hozzánk. Ritka az az ember, akinek nincs kedvenc költője és verse. A legtöbben a számukra legkedvesebb sorokat kívülről el tudják mondani, és minden alkalommal újabb […]

Tovább

A diákévek színes foltjai, az aranyköpések

Ki az a tanár, akinek ne szereztek volna már az aranyköpések vidám perceket, amikor órát tartott egy osztályban, vagy dolgozatokat javított? Ilyenkor még a legszigorúbb pedagógus is elmosolyodik, ami egyáltalán nem baj, sőt, hiszen jó, ha néha még a tananyagot sem vesszük olyan nagyon komolyan. A diák aranyköpések A diákok ehhez zseniálisan értenek, és a […]

Tovább

A román-magyar meccs margójára

Bár az észtek ellen aratott győzelem kicsit elvette a románoknál szerzett csúfos vereség élét, mindennek ellenére az a jó a magyar emberekben, hogy mindenki ért a focihoz. Kicsik és nagyok, értelmiségiek és munkanélküliek mindenki komoly megjegyzést tud fűzni vereséghez és győzelemhez egyaránt. Ám mielőtt válogatottunk ekézése fellobbanna érdemes elgondolkodni azon a nem elhanyagolható tényen, hogy […]

Tovább

Vicces versek egyveleg

Biztosan mindenki legyártotta iskolás korában a maga szeretett vagy éppen utált kötelezően megtanulandó versének a vicces változatát. Lehet, hogy nagy költőink nem néznék jó szemmel, ám tudjuk, hogy sok esetben ők is belementek ebbe a játékba, hogy csodás anyanyelvünket meglovagolva vicces versekkel szórakoztassák olvasóikat. Mindenki ismeri Petőfi örök klasszikusát a Füstbe ment terv című versét. […]

Tovább

A youtube legjava

Valaki volt olyan bátor, és összeszedte a 2012-es év, ma 2013-ban is legjobbnak vélt, legviccesebbnek tartott youtube videóit. Előre szólok, hogy ha nem akarod kedves olvasó kávéval, vízzel, üdítővel egyéb ételmaradékkal leköpni a monitort, akkor erre a kilenc perc, tíz másodpercre tegyél félre mindent. Tessék kikapcs! Vigyázat spoileres leszek! Tanúi lehetünk, amint a vidám tűzijáték […]

Tovább