Mit akarunk elmondani az idézetekkel?

Idézetek ereje

A Facebook vagy az Instagram idővonalunkat végigpörgetve sok információt találhatunk ismerőseinkről, barátainkról. Ezekben általában szeretnék elmondani, hogy merre jártak, mit csináltak, milyen dolgok foglalkoztatják őket, mit gondolnak bizonyos témákkal kapcsolatban.

Idézetek csodálatos ereje

Sok ember a véleményét, hozzáállását, jelenlegi lelkiállapotát idézetek segítségével adja mások tudtára. Erről a módszerről nagyon különböznek a vélekedések. Van, aki jónak tartja, hiszen a költők, írók jobban meg tudják fogalmazni azt, ami az emberben lejátszódik, a világban történik, és akkor miért ne használnánk az ők szavaikat, ha egyetértünk velük. Mások inkább utánzásnak gondolják, és egy kicsit furcsán tekintenek azokra, akik idézetek segítségével írnak önmagukról. Természetesen mindenkinek megvan a joga a saját véleményéhez, azt azonban be kell látnunk, hogy olykor történnek túlzások. Az, ha valaki folyamatosan csak idézetek megosztásával foglalkozik, és legtöbbször nem is jár utána, hogy ki, milyen helyzetben mondta vagy írta le azokat a szavakat, és mit értett tulajdonképpen alattuk, az kétségtelenül kicsit túlzás. Viszont vannak olyan esetek, amikor egy mondatot, egy kijelentést elolvasva azt érezzük, hogy az tökéletesen megfogalmazza azt, amit mi is gondolunk, teljesen egyet tudunk érteni vele. Ezek általában olyan írók, költők, vagy más emberek tollából származnak, akiket amúgy is alaposabban ismerünk, tisztában vagyunk munkásságukkal, felfogásukkal, és az nem áll egyáltalán távol tőlünk.

Ilyen esetben nincs semmi gond azzal, ha mi is megosztjuk szavaikat, természetesen pontosan jelölve a forrást. Persze vannak olyan kijelentések, gondolatok is, amelyek szerzőjének a kilétét már senki nem ismeri, mégis fennmaradtak a mai napig, és gyakran lehet hallani őket. Nem baj tehát, ha valaki idézetek segítségével akar valamit közölni, az érzéseit, vélekedését megosztani, csak ne legyen ennek csupán a „like”-szerzés, vagy a feltűnési vágy az oka. Amit mondunk, írunk, megosztunk, az legyen mindig megfontolt, hiszen saját magunkról és magunkból közlünk valamit.