Az ADR oktatás szinte már nélkülözhetetlen a szállítók számára

ADR oktatás
ADR oktatás

Az áruszállítás látszólag egyszerű munkának tűnik, hiszen csak el kell jutni egyik helyszínről a másikra az adott járművel, adott időn belül és készen is van aznapi feladat. Igen ám, de a valóságban ez egy jóval összetettebb dolog és erről tesz tanúbizonyságot az ADR oktatás létezése, meg a bizonyítvány szükségessége is.

Ugyanis, még egy olyan hétköznapi terméket, mint a parfüm sem szállíthat bárki, csak aki az ADR oktatás után egy szigorú vizsgán bizonyít, mivel egy igen gyúlékony anyagról van szó, amit előírások szerint kell rakodni, rögzíteni, fuvarozni. Sőt, a szállító járműt is megfelelő jelzéssel kell ellátni, ami a többi munkás, illetve egy baleset esetén a tűzoltók számára is létfontosságú.

A szállítmányozásban az ADR oktatás is jelentős szerepet kap

ADR oktatás
ADR oktatás

Áruszállítás területén szeretne elhelyezkedni, de hetek óta még csak vissza sem jeleznek azokról a munkahelyekről, ahová beadta a jelentkezését? Lehetséges, hogy az ADR oktatás hiánya a probléma, ugyanis rengeteg termék ADR vizsga nélkül nem szállítható, így azokat, akik nem rendelkeznek ilyen képesítéssel, nem is veszik fel.

Érthető, mivel így állandóan válogatni és figyelni kellene, hogy ki mit tud szállítani, mi mivel mehet egyszerre és ez így rengeteg plusz bonyodalmat, munkát jelent a munkaszervezők számára. Amennyiben komolyan gondolja, hogy ezen a pályán akar hosszútávon maradni, akkor ajánljuk az ADR oktatáson való részvételt és az ezt igazoló bizonyítvány megszerzését, mert így garantáltan megsokszorozhatja az esélyeit!

Csakis az ADR oktatás garantálja a megfelelő igazolványt

ADR oktatás
ADR oktatás

Hazánkban csakis egy igazolvány megszerzése után lehet veszélyes árukat szállítani. Erre a tevékenységre komoly szabályok vonatkoznak, ezért senkinek sem ajánlott az igazolvány nélkül a volán mögé ülni. Csakis a mélyreható ADR oktatás elvégzése után érdemes elvállalni a veszélyes termékeket szállító munkát. Ellenkező esetben a sofőr annak a kockázatnak van kitéve, hogy a rendőrség komoly pénzbüntetéssel sújtja a törvényszegést, és emellett még a jogosítványát is bevonhatják több hónapra.