Először párbajozott Kovács László Stone

Saját kategória társával kellett párbajoznia ennek a versenyzőnek, azonban a párbaj produkciója során mindent megtett azért, hogy ő maradhasson bent az adásban. Kovács László Stone első párbaja sikeres volt, így a következő adásban ismét láthatjuk azt, hogy milyen produkciót fog nyújtani a versenyző, és azt is, hogy az egyik mentor elégedett lesz-e vele. Stone nyilatkozta […]

Tovább