Van helyük a vicces beszólásoknak az iskolában is?

Vicces beszólások

Iskolás éveinkre visszagondolva mindannyiunknak számtalan emlék jut eszébe, kellemes és kellemetlen egyaránt. Megjelennek a szemünk előtt osztálytársak, akikkel sülve-főve együtt voltunk, és azt ígértük, hogy ez így is lesz mindig, mára azonban már nagyon messze kerültünk egymástól, s talán már évek óta nem is találkoztunk.

Vicces beszólások az iskolában

Felderengnek tanórák, amik sokszor elég unalmasnak tűntek, hiszen olyan dolgokról beszéltek, amelyek cseppet sem érdekeltek, pedig ma lehet, hogy hasznukat vennénk. Persze voltak olyan órák is, amelyeknek minden perce lekötött, de ezek mindig valahogy rövidebbnek tűntek, mint amazok.

Aztán előttünk van a tanáraink arca is, egyik-másik kicsit elmosódottabban, de van amelyik mai napig is nagyon éles, és szinte még a fülünkbe csengenek azok a szavak, amiket mondott. Miért tudott egyik mély benyomást tenni ránk, a másik pedig miért lett olyan hamar elfelejtve? Azért, mert nagy különbség van abban, hogy kinek mit jelentett a tanítás, mi volt a célja a diákokkal.…