Villany bojlerrel kapcsolatos tanácsok

Villany bojlerrel kapcsolatos tanácsok

Villany bojler
Villany bojler

Nyári Tibor szerelő sok esetben kénytelen azzal szembesülni, hogy a bojlertulajdonosoknak nincs elegendő tudásuk a berendezések használatával kapcsolatban. Éppen ezért, a szakember szeretne egy pár tippet adni nekik, mert ezeknek a tanácsoknak a segítségével jelentősen meghosszabbítható a villany bojler élettartama. Például, amikor a háziak arra figyelnek fel, hogy a bojler több áramot fogyaszt, mint eddig, pedig nem volt többet használatban, akkor elképzelhető, hogy a berendezés elkezdett vízkövesedni.

Ebben az esetben a fűtőszál nem tud elegendő hőt leadni a vízkő hőszigetelő hatása miatt és ez okozza a villany bojler problémáját. Ilyenkor nem szabad halogatni a szerelő kihívását, hiszen minél később érkezik a szakszerű segítség, annál nehezebb lesz a gondokat orvosolni. Azt is meg kell említeni, hogy a lerakódott vízkőben többféle kórokozó is megtelepedik, tehát egészségügyi szempontból is jó ötlet lehet a szerelő kihívása.

Nyári Tibor egyébként abban az esetben is segítséget nyújthat, ha a háziak úgy érzik, hogy a villany bojler a korábbiaknál feltűnően hangosan dolgozik, mert ez is vízkövesedésre utalhat. A csepegés szintén baljós előjel, ezért ha ilyen problémák vannak, akkor érdemes még akkor kihívni a szerelőt, amikor még megmenthető állapotban van az olcsó villanybojler. Nyári úr azon a véleményen van, hogy lehetőleg mindenkinek a minőségi berendezéseket kellene választania a vásárláskor, mert ezzel hosszútávon a kevesebb javítás miatt, sok pénzt lehet megtakarítani.

Nem biztos tehát, hogy jó dolog egy olcsó villanybojler megvásárlása, hiszen ha állandóan szerelőt kell hívni a berendezéshez, az könnyen ki fogja üríteni a pénztárcákat és kellően sok idegességet is fog okozni a háziaknak. A szakember ezeken kívül arra is figyelmezteti a megrendelőket, hogy nemcsak akkor tanácsos szerelőt hívni, amikor már megtörtént a baj, mert egy olcsó villanybojlert üzemképes állapotban is érdemes évente párszor bevizsgáltatni, hogy eredményesen elkerülhetőek legyenek a nagyobb bajok.