A filmekben gyakran lehet látni olyan jeleneteket, amikor a középkorú vagy már idősödő szereplő elővesz az ágy alól vagy a szekrény mélyéről egy dobozkát és kikerülnek belőle a régi emlékek. Van köztük fénykép, apró tárgyak, megszáradt rózsa, na és persze levelek, képeslapok.

A gondosan eltett borítékokból előkerül egy régi szerelmes vers, amit még mindig meghatódva olvasnak. Ha nem is ágy alatt lapuló dobozokban, de valami jó rejtekhelyen a valóságban is tartogat szinte mindenki ilyen verseket, amelyek a fiatalkor emlékeit őrzik.

Határozott, karakteres betűk, vagy még a sorokon keresztül is látható félénkséggel megírt sorok beszélnek arról, hogy milyen bonyolult és irreális, szárnyalással, és komoly fájdalmakkal teli a szerelem világa. Annak idején, amikor a fülig szerelmes kamaszodó fiú átadta, talán még jelentettek olyan sokat, esetleg ki is nevette az imádott lány udvarlóját, de az idő múlásával ezek a néha túl egyszerű, máskor meg érzelmektől túlfűtött levelek fontos emlékei lesznek a lassan tovatűnő fiatalságnak. Talán éppen ez a titka annak, hogy a legtöbb ember olyan nagy becsben tartja ezeket, hogy segítenek felidézni az életnek azt a szakaszát, amikor még minden egyszerűbb volt, nem kellett annyi mindenért felelősséget vállalni, nem nyomta az ember lelkét annyi gond. Talán fiatalon még a legtöbb ember nem érzékeli, hogy mennyire szép éveket is élhet meg, mit jelent az, hogy kötöttségek nélkül választhat egy csomó lehetőség közül, irányíthatja ezerfelé az életét.

Felnőtt korban azonban már sokan sírják vissza ezeket az éveket, és mennének vissza az időben legalább pár napra. Egy-egy szerelmes vers hűen fel tudja idézni a régi arcokat, érzéseket, helyszíneket. Elő tud hívni olyan emlékeket, amelyekről úgy tűnt, hogy már rég feledésbe merültek. Érdemes hát megőrizni ezeket, és tényleg tartani egy ládát, dobozkát, ahova a fontos dolgok bekerülhetnek. A múlt az élet szerves része, amiből lehet tanulni vagy erőt meríteni, amikor következik egy-egy nehezebb életszakasz.