Skip to content

VPFSZ

Vidám Péonok Fergeteges Székhelye

Menu
  • Kezdőlap
  • Humor
  • Kapcsolat
Menu

Antal Tímea megható énekórája

Posted on 2012-11-20


Forrás RTL Klub
A műsorban hallhattuk azt, hogy ennek a lánynak egy igazán szép és megható énekórája volt a mentorával, és az énektanárával együtt. Antal Tímea produkciója lenyűgöző volt. A dal után hallhattuk azt, hogy a lánynak egy olyan énekórában volt része, ami megváltoztatott benne egy-két dolgot. A dal eléneklése után a lány mentora felszaladt a színpadra, és megölelte a lányt, hiszen nagyon elégedett volt a teljesítményével. A többi mentor tetszését is elnyerte ez a dal, és úgy gondolták, hogy ez volt a lány nagy pillanata, hiszen most sikerült felszabadulnia a dal alatt. Még a műsorvezető hölgyet is meghatotta az, ahogyan előadott ez a lány, így ő is könnyes szemmel ment kérdezni a lánytól. Véleményünk szerint is igazán megható volt ez az előadás, hiszen jó produkciót nyújtott a lány, de nem csak ének szempontjából, hanem előadás szempontjából is, hiszen minden érzelmet átérezhettünk. Így ennek a versenyzőnek is sikerült egy olyan új szintre lépnie, ahol már nem kell bajlódnia azzal, hogy hogyan mutassa ki az érzéseit.

« Előző: A fütyülős pálinka komoly múltra tekint vissza
Pszichiáter szakorvos segítségére van szüksége? :Következő »

Keresés a bejegyzések közt

Navigáció

  • Humor
    • Nevetés
    • Vicces versek

Legutóbbi bejegyzések

  • Csőtörés műszeres bemérés – Csötörésprofi csőtörés bemérés
  • Vezetősín szállítása és tárolása: így őrizheted meg a pontosságát hosszú távon
  • Stílusos és biztonságos Suzuki Vitara alufelni az AluFelni.eu kínálatában
  • Műlencse árak: útmutató a magánszemészeti kezelésekhez
  • Mikroszkópos gyökérkezelés a MYdent Fogászatnál

Kategóriák

  • Autó-motor
  • Biztosítás
  • Egyéb
  • Építkezés
  • Gasztronómia
  • Hírek
  • Internet
  • Oktatás
  • Seo
  • Szolgáltatás
  • Szórakozás
  • Utazás-Nyaralás
  • Webáruház
  • X-factor
©2026 VPFSZ | Design: Newspaperly WordPress Theme