Az ADR oktatás szinte már nélkülözhetetlen a szállítók számára

Az ADR oktatás szinte már nélkülözhetetlen a szállítók számára

ADR oktatás
ADR oktatás

Az áruszállítás látszólag egyszerű munkának tűnik, hiszen csak el kell jutni egyik helyszínről a másikra az adott járművel, adott időn belül és készen is van aznapi feladat. Igen ám, de a valóságban ez egy jóval összetettebb dolog és erről tesz tanúbizonyságot az ADR oktatás létezése, meg a bizonyítvány szükségessége is.

Ugyanis, még egy olyan hétköznapi terméket, mint a parfüm sem szállíthat bárki, csak aki az ADR oktatás után egy szigorú vizsgán bizonyít, mivel egy igen gyúlékony anyagról van szó, amit előírások szerint kell rakodni, rögzíteni, fuvarozni. Sőt, a szállító járműt is megfelelő jelzéssel kell ellátni, ami a többi munkás, illetve egy baleset esetén a tűzoltók számára is létfontosságú.

Ugyanakkor ez csak egy apró példa, de ebből is látszik, hogy nem egy könnyű munkakörről beszélünk, hanem egy felelősséget, figyelmet, precizitást megkövetelő pozícióról, ami nem való mindenkinek. Azonban már az ADR oktatás megszűri azt, hogy ki foglalhat el ilyen jellegű állást, ugyanis aki nem vesz részt minden órán és nem veszi elég komolyan a felkészülést, az nem jelentkezhet vizsgára és az igazolványt sem szerezheti meg.