Először párbajozott Kovács László Stone


Forrás RTL Klub

Saját kategória társával kellett párbajoznia ennek a versenyzőnek, azonban a párbaj produkciója során mindent megtett azért, hogy ő maradhasson bent az adásban. Kovács László Stone első párbaja sikeres volt, így a következő adásban ismét láthatjuk azt, hogy milyen produkciót fog nyújtani a versenyző, és azt is, hogy az egyik mentor elégedett lesz-e vele. Stone nyilatkozta az előadása után, hogy szeretné, hogy ha az egyik mentor elégedett lenne vele. A mostani előadása után jó kritikákat kapott a versenyző, így biztosan elégedett volt a saját teljesítményével is. Azonban most a nézőktől kapott kevés szavazatot ez a versenyző, így párbajra kényszerült. Ahogyan azt már említettük a saját kategória társával kellett párbajoznia a versenyzőnek, így ez nehéz lehetett a számára. A párbajt viszont ő nyerte, így a következő héten őt láthatjuk majd a műsor színpadán. A döntést nem a mentorok hozták meg, hanem a nézők hozták meg, hiszen a mentorok döntetlent szavaztak meg a férfi esetében és a nézőktől több szavazatot kapott a versenyző, mint a másik hölgy versenyző.