fogpótlás

Érvek a fogpótlás mellett

A fogak annyira egyediek, mint az ujjlenyomat, ezért is szokták az emberek azonosításánál használni. Nem véletlen, hogy a fogpótlás lassú folyamatnak tűnhet, de gondoljunk arra, hogy rengeteg dologra kell odafigyelni. Amikor sörnyitónak használtuk a szánkat és elveszítettünk egy nagyobb darabot a fogunkból, akkor is megpróbáljuk elkerülni a rendelőt.

Azonban a hiányos fogazat a rágás kárára megy, ami végül gyomorpanaszokat és emésztőrendszeri betegséget is okozhat. Ráadásul a foghiány a hangképzést is megkeseríti, ami minden esetben bosszantó lehet. Ha pedig ez nem lenne elég, akkor a többi fogunkat is károsítjuk, mivel sokkal gyakrabban kell menjünk orvoshoz a szuvasodás miatt. Ha pedig ezeket a következményeket összeadjuk, akkor sokkal hamarabb elmegyünk a fogpótlásra.

Lényegében nem éri meg sokáig várni, minél hamarabb visszakapjuk a fogunkat, annál gyorsabban szabadulunk. Ráadásul a mai technikával és megfelelő tisztítással az új fogak hosszú éveken keresztül bírják majd a kiképzést.