fényvédő

Fényvédő a napi rutin részeként

A káros napsugarak egyre nagyobb veszélyt jelentenek ránk, illetve az egészségünkre, tehát rajtunk is napról-napra nagyobb a felelősség, hogy megfelelően védekezzünk ezek ellen. Amellett, hogy a kritikus időszakokban árnyékban vagy ami még jobb, a házban ülünk, arra is oda kell figyeljünk, hogy ne induljunk el még kora reggel és borús időben sem anélkül, hogy fényvédő […]

Tovább
Kitűnő Gepida kerékpár

Gepida kerékpár, ha a hazait keresi

A nemzeti öntudat roppant lényeges dolog és általában elmondható, hogy egy hazai nagyobb márka nemzetközi sikerére az emberek egységesen büszkék, így sikerként könyvelik el. A Gepida kerékpár ügyében szintén hasonló dolog történt, ugyanis a magyar gyártmányú bicikliket ma már számtalan országban megtalálhatjuk. A magyarok pedig méltán büszkék rá, ha egy hazai gyártmányú termékkel találkoznak a […]

Tovább
Seiko karóra

A Seiko karóra az ipar óriása

Vannak olyan termékcsaládok, amelyeknek minden piacra dobott darabja egyszerűen sikeres. A Seiko karóra kétségkívül egyike ezeknek, hiszen már igen régóta uralja a karórák piacát. A cég sikerét pedig semmiféle csoda nem övezi, egész egyszerűen arról van szó, hogy folyamatosan olyan darabokat dobnak a piacra, amelyek jó minőségűek és esztétikusak. Ennél pedig nem is nagyon kell […]

Tovább
városi kerékpár

Városi kerékpár az idősebb korosztálynak

Sporteszköz vásárlására készülve, többeknek fejtörést okoz a beszerzés. Az üzletek polcain sokszor kevés termék található. Akad olyan eset is, amikor bő a felhozatal, de az árak eléggé magasak. Az internetes vásárlás egy korszerű megoldás, így egyre inkább elterjedőben van ez a mód, mert könnyű és praktikus. Ha városi kerékpár témakörben érdeklődik, akkor kifejezetten tanácsos rákeresni […]

Tovább
esővíztároló

Mit lehet kezdeni az esővíztároló vizével?

Manapság sokat lehet hallani a környezetbarát elvekről és a bolygónk védelméért folytatott elkeseredett harcról. A Curver webshop kínálatában található nagykapacitású esővíztároló beszáll a csatába, hiszen, amint azt a neve is engedi sejteni, a segítségével össze lehet gyűjteni az esővizet. Ez a roppant hatékony megoldás módot nyújt arra, hogy a természet erőforrásait felhasználhassuk. A 220 liter […]

Tovább
használt üzleti laptop

Használt üzleti laptop a költséghatékonyság jegyében

A hétköznapi ember a pénzzel kapcsolatban nem mindig gondolkodik okosan. Néha könnyelműen költ, olykor pedig hitelek formájában adósságba veri magát. Egy vállalkozásban minden fillérre oda kell figyelni. A hordozható számítógépek az üzleti megbeszélések állandó kellékei lettek, így érdemes megfontolni a használt üzleti laptop beszerzését. Funkcióját pont úgy ellátja, mintha egy újat vettünk volna és ezekre […]

Tovább
műanyag tároló láda

A műanyag tároló láda sok helyzetben kisegít

Időnként minden háztartásban felmerül az a probléma, hogy valamit nincs hová elpakolni. Ilyenkor gyakran kerülnek elő nagyméretű kartondobozok, zsákok, amelyek nem számítanak túl praktikusnak, ugyanis nem lehet belelátni ezekbe és hozzáférni sem tudunk a holmikhoz, ha éppen legalulról kellene valami. Ezzel szemben, a műanyag tároló láda sokkal előnyösebb megoldást kínál, hiszen könnyedén ki tudunk venni […]

Tovább
nappali szekrénysorok

A nappali szekrénysorok leveszik a lábáról

A modern kor kötelező velejárója a folyamatos rohanás. A munka és a bokros teendők mellett, alig jut idő saját magunkra és a családra, így amikor hazatérünk a nehéz és hosszú nap után, másra sem vágyunk, csak a kényelmes, megérdemelt pihenésre. Hol? Természetesen az otthon védő falai között, aminek központi része a nappali, a legideálisabb hely […]

Tovább
Panyolai Pálinka ár

Vonzó Panyolai Pálinka ár webáruházunkban!

A Panyolai Pálinka az egyik legkülönlegesebb, kifinomult, 100%-ban magyar gyümölcsök felhasználásával készült szeszesital. Igazi hungarikum! Annak köszönhetően, hogy cégünk az italfőzde hivatalos forgalmazója, a Panyolai Pálinka ár sokkal megfizethetőbb, mint más üzletekben. Sőt, kedvezményesen rendelheti meg az SQ, elixír- és eszencia pálinkákat, pálinkalikőröket. A Panyolai Pálinka ár természetesen attól is függ, hogy milyen gyümölcsből készült […]

Tovább
Hasznos az asztalos munkákhoz a gérvágó

Gérvágó hasznos funkciókkal

Bármikor dönthetünk úgy, hogy próbára tesszük magunkat a bútorkészítés terén. Némi asztalos tapasztalat és pár nélkülözhetetlen szerszámmal már munkához is lehet látni. Ha nem szeretnénk, hogy már a munkaanyag méretre vágása közben elmenjen a kedvünk az egésztől, akkor egy gérvágó mindenképp kelleni fog. Lehet szabadkézzel is próbálkozni, illetve gérvágó ládával, de mindkét megoldás elég időigényes. […]

Tovább