konténerház hátrányai

Érdemes figyelemmel lenni a konténerház hátrányaira

Ha még nem tudjuk pontosan milyen típusú ingatlanban szeretnénk eltölteni a nyugdíjas éveinket vagy családot alapítani, akkor érdemes kellő alapossággal felmérni a rendelkezésünkre álló lehetőségeket. Most felejtsük el a hagyományos kialakításokat, amilyen a panel vagy kertes ház, inkább fókuszáljunk valamivel extrémebb típusokra! Természetesen figyelembe kell venni a negatívumokat is az előnyök mellett. A konténerház hátrányai ugyanis meghatározóak lehetnek.

Gyakran azért éri meg ezekre külön kitérni, mert így tudjuk leküzdeni az előttünk tornyosuló akadályokat. Mindenesetre elmondhatjuk, hogy hazánkban ez a kivitelezés nem éppen szokványos. Főleg a nyugati országokban és Amerikában közkedvelt, hiszen könnyedén mozgatható.

Akkor melyek a konténerház hátrányai? Először is elég nehéz megfelelő kivitelt találni és abban ne is reménykedjünk, hogy készen jutunk hozzá. A legjobb esély a puszta konténer beszedése, amit a későbbiekben kell átalakítani. Itt következnek a konténerház hátrányai tekintetében az újabb gondok. Csak kevés cég van, amelyik ezzel a kivitelezési formával foglalkozik. Az engedélyek beszerzésének kálváriájára szintén érdemes felkészülni.

De mindez még csak a jéghegy csúcsa. A konténerház hátrányai a szerkezeti kialakítás során, főleg a szigetelésben jelentkeznek. Amennyiben ez a munkafázis elnagyolva történik vagy a helyi viszonyoknak kevésbé megfelelően, akkor a jövőben sok gondunk lesz a bent megjelenő kondenzzel, ami penészfoltok kialakulásához vezethet. Amennyiben további információkat akarunk szerezni ezen a téren, akkor az otthonszuletik.hu oldalon alaposan beáshatjuk magunkat a témába.